2024. március 29., péntek - Auguszta

Miért nem gyártottak egy évtizedig piros M&M's cukorkát

2017-05-03 1277

mmAz M&M's a világ egyik legismertebb édessége, annak ellenére, hogy Amerikán kívül egészen a 80-as évekig nem terjesztették. A kemény cukormázzal bevont tejcsoki bogyót Forrest Mars, a Mars élelmiszeripari óriás alapítójának fia találta ki 1941-ben - vagyis hát az túlzás, hogy kitalálta, valójában egy az egyben lemásolta a brit Smartiest.

A Smarties-zal a harmincas évek végén találkozott Európában. Ennek ellenére az új édességet szerényen önmagáról nevezte el, legalábbis félig: a névben az egyik M a Mars családot jelenti, a másik pedig a Murrie családot, akik akkoriban a nagy rivális Hershey csokigyárat vitték, és eleinte közösen gyártották a csokigolyót.

Az M&M's óriási siker lett a második világháborúban harcoló amerikai katonák között - ez volt ugyanis az egyetlen édesség, ami az észak-afrikai vagy csendes-óceáni hadszínterek hőségében sem olvadt gusztustalan masszává az ember zsebében vagy hátizsákjában. Az első években gyakorlatilag a teljes készlet egyből a frontra ment a gyárból, aztán a háború után a siker már borítékolható volt a gyerekek körében is. A klasszikus tejcsokis mellé bemutatkozott a mogyorós, a mandulás, meg az összes többi ízvariáció, és beindult a különféle színű csokigolyókat más-más jellemvonásokkal megszemélyesítő reklámkampány.

Aztán 1976-ban, egyik napról a másikra a piros M&M's eltűnt az édességes csomagokból, annak ellenére, hogy a reklámokban ő volt a központi és legnépszerűbb figura. Egészen 1987-ig nem is gyártották.

Az évtizedes szünet hátterében egy ételszínezék áll, Európában E123, Amerikában Red No. 2 a neve. Annak idején nagyon népszerű adalékanyag volt, főleg édességek és üdítőitalok gyártásánál használták. 1970-ben aztán egy orosz tudományos kutatás kimutatta, hogy a kísérleti patkányok 26%-ánál az ételszínezék rákot okoz. Bár a kísérlet nem volt túl magas színvonalú (mindössze 50 kísérleti alany volt, kontrollcsoport nélkül, és 33 hónapon keresztül kaptak óriási adagokat a vizsgált anyagból), a Red No. 2-ből az élelmiszeripar óriási mennyiséget használt, ezért a kutatók és élelmiszerbiztonsági szervek eléggé rápörögtek a témára. Kísérlet kísérletet követett, de egyértelmű bizonyítékot egyik sem tudott felmutatni.

mm2

1975-ben végül az amerikai élelmiszerfelügyelet, az FDA megelégelte a dolgot, és maga végzett el egy óriási vizsgálatot. Ha az oroszok kutatására azt mondtuk, nem volt magas színvonalú, hát, ennek a színvonala a Mariana-árok mélységeit súrolta. A kutatócsoport többször lecserélődött menetközben, az újak önkényesen válogattak az addigi eredményekből, hogy mire építenek, és mit hagynak figyelmen kívül. Visszaemlékezések szerint előfordult, hogy összekeverték a kísérleti egereket a kontrollcsoporttal, de az is, hogy ha elpusztult egy állat, a tetemet egyszerűen otthagyták rothadni a többiek között a ketrecben. Akárhogy is, a kísérlet eredménye az volt, hogy a Red No. 2 nem veszélyes.

Ez azonban már késő volt. A bulvársajtó felkapta a témát, és hosszan csámcsogott a kutatások egymásnak ellentmondó adatain, az összevissza beszélő tudósokon, az olvasók pedig már akkor is vevők voltak a pánikkeltésre, a “gonosz élelmiszeripar megmérgezi a gyerekeinket” narratívára. Hiába hozták ki végül konszenzusos eredménynek a tudósok, hogy napi 7500 doboz Red No. 2-vel színezett üdítőt kellene elfogyasztani ahhoz, hogy valóban veszélyes legyen az ételfesték, az FDA a közvélemény nyomására betiltotta a használatát.

A teljes cikk az index.hu oldalán olvasható >>

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Gombóc Artúr Budapestje

Gombóc Artúr Budapestje

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

More details