2024. március 29., péntek - Auguszta

A Brexit miatt kisebb lehet a Cadbury-csoki

2017-03-31 1908

cadburyNagy-Britannia kilépése az Európai Unióból nagy csapás lesz az édességfüggő britekre. A Cadbury bejelentette, hogy az új helyzethez alkalmazkodva kénytelen lesz csökkenteni a termékei méretét. Ha ezt nem teszi, akkor pedig árat kellene emelnie.


A The Guardian beszámolója szerint Glenn Caton, a Mondelez észak-európai divíziójának elnöke hitet tett Nagy-Britannia mellett. Elmondása szerint nem szándékoznak távozni a szigetországból, a gyártást továbbra is ott akarják folytatni, de jelezte, a Brexitnek következményei vannak.

Elmondta, hogy a termelést még növelni is szeretnék, de a fogyasztóknak számolniuk kell azzal, hogy drágulnak a nyalánkságok, vagy csak az eddig megszokotthoz képest kisebb méretben juthatnak azokhoz hozzá. Caton szerint ez az ára annak, hogy továbbra is nagyon jó minőségű és ízű csokoládéval lehessenek jelen a piacon. A birminghami alapítású Cadbury a Mondelez International tulajdonában áll 2010 óta.

(Forrás: mfor.hu)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Gombóc Artúr Budapestje

Gombóc Artúr Budapestje

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

More details