2024. április 18., csütörtök - Andrea

5. Pécsi Csokoládé Karnevál, 2017. február 4-5.

2017-01-20 2559

pecsicsokikarnevalTizennyolc kiállítóval, szakmai és gyermekprogramokkal 2017. február 4-5-én rendezik meg az 5. Pécsi Csokoládé Karnevált a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A legizgalmasabb látványosságnak ígérkezik a 30 kilogramm csokoládéból kifaragott 6-os, 5-ös és 0-ás számjegy, amelyek a helyszínen készülnek el.

A karnevál ugyanis kapcsolódik az alapításának idén 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi programjaihoz. A csokoládévásár mellett ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, gyerekjátékok, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várja látogatókat.

Mosonyi Éva csokoládékészítő, a rendezvény szervezője elmondta: a látogatók az ország minden részéből érkező kézműves manufaktúrák csokoládékészítőivel találkozhatnak. Az írásos tájékoztató szerint a gyerekek műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt és animációs játékokat is kipróbálhatnak. A mesesarokban L. Molnár Edit pécsi írónő saját meséit olvassa fel.

Szakmai programokban sem lesz hiány: öt előadást tartanak, amelyeken megjelennek a legnépszerűbb édesség tudományos vonatkozásai, köztük a fenntartható kakaótermesztés és csokoládékészítés kérdései, valamint a csokoládé helye az egészséges táplálkozásban.

A karnevál ideje alatt Lokodi Ákos kreatív séf a látogatók előtt készíti el csokoládés ételeit, amelyeket az érdekelődők el is fogyaszthatnak. A rendezvényen mutatják be az új, ízig-vérig pécsi csokoládéjukat, amely kilenc 70 százalékos étcsokoládé-mozaikból áll, csomagolása pedig puzzle-szerűen a Széchenyi teret mintázza.

Zeller Gyula, a PTE stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese a karneválra is utalva arról beszélt, hogy az egyetem jubileumi programjaiba szeretnék bevonni a megyeszékhelyen élőket is. A rendezvény vendége lesz még a PTE 3D-projektje, amelynek képviselői kiállítást szerveznek a Kemence Galériában. A helyszínen működő 3D-nyomtatóval csokoládéformaként használható műanyagot fognak nyomtatni.

A karnevál ingyenesen látogatható, ugyanakkor a szakmai programok regisztrációhoz kötöttek. Ezekre regisztrálni az esemény Facebook oldalán található űrlap kitöltésével lehet megtenni – hívták fel a figyelmet a szervezők.

További információ, részletek: https://www.facebook.com/pecsicsokoladekarneval/

(Forrás: MTI/ Csokoládé Világ)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Magyarország Cukormentes Tortája versenykiírás – 2024

Magyarország Cukormentes Tortája versenykiírás – 2024

More details
Magyarország Tortája 2024. – A DÖNTŐS TORTÁK

Magyarország Tortája 2024. – A DÖNTŐS TORTÁK

More details
Berobbant a fagyiszezon

Berobbant a fagyiszezon

More details
Hogyan hódította meg a Nutella a világot?

Hogyan hódította meg a Nutella a világot?

More details
Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

More details
Krízisben a kakaótermesztés, megállíthatatlanul nő a csokoládé ára

Krízisben a kakaótermesztés, megállíthatatlanul nő a csokoládé ára

More details
Kvíz: Mennyire emlékszel a retró édességekre?

Kvíz: Mennyire emlékszel a retró édességekre?

More details
Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details