2024. április 20., szombat - Konrád, Tivadar

432 tonna csokimikulás fogyott tavaly

2016-11-26 1746

chocosantaÚjra rekordot döntött a decemberi ünnepek szezonális édességeinél az élelmiszer-kiskereskedelem tavaly. Minden eddiginél nagyobb, mintegy 3,4 milliárd forint bevételt értek el a boltok, kereken 656 tonna édes ajándékkal, legutóbb november-decemberben. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.

Ünnepi édességekből a boltok bevétele legutóbb november-december folyamán 7 százalékkal haladta meg az előző évi hasonló periódus addig rekordnak számító forgalmát. Sláger hagyományosan a csokoládé Mikulás figura, amelyből tavaly mintegy 432 tonnányit adtak el; 3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Értéket tekintve ez több mint 2 milliárd forintot jelent, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit.

Így az ünnepi édességpiacból 63 százalékkal részesedett a közkedvelt csokoládé Mikulás figura tavaly. Ez az arány 1 százalékponttal nagyobb, mint a tavalyelőtti. Második legnagyobb rész a hagyományos ajándékcsomagra jut, ami általában átlátszó zacskóban pár darab csokoládét tartalmaz. Tavaly 11 százaléknyit vitt el, azelőtt 12-t, még egy évvel korábban 14-et.

Viszont emelkedett a játékkal kiegészített ajándékcsomag iránti kereslet. Legutóbbi 5 százalékos piacrésze előtt két ünnepi szezonban is csak 4-4 százalékot mértek. Az adventi kalendárium értékben mért részaránya a legutóbbi három ünnepi időszak során: 6, 10 majd 9 százalék. Egyéb figurákra Mikulás nélkül 10 százalék jutott legutóbb, ami plusz 1 százalékpontot jelent az előző két évi 9-9 százalék után. A karácsonyfadíszek mutatója a tavalyelőtti 3 százalék után legutóbb november-decemberben 2 lett.

Amikor beszerzik az ünnepi alkalmakra szánt édességeket az emberek, többségük előnyben részesíti a nagy üzletek tágas eladótereit. Szívesen választanak az ott vonzóan kihelyezett széles és mély kínálatból, továbbá promóciókból. A hipermarketek még mindig elvitték az ünnepi édességek értékben mért forgalmának több mint felét; azaz 52 százalékát a legutóbbi november-decemberi periódusban. Tavalyelőtt ez az arány még 55 százalékot ért el. Javult viszont a 200 négyzetméteres és kisebb hagyományos boltok pozíciója. Piacrészük az előző évi 10-ről 12 százalékra emelkedett tavaly.

(Forrás: Trademagazin.hu)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Magyarország Cukormentes Tortája versenykiírás – 2024

Magyarország Cukormentes Tortája versenykiírás – 2024

More details
Magyarország Tortája 2024. – A DÖNTŐS TORTÁK

Magyarország Tortája 2024. – A DÖNTŐS TORTÁK

More details
Berobbant a fagyiszezon

Berobbant a fagyiszezon

More details
Hogyan hódította meg a Nutella a világot?

Hogyan hódította meg a Nutella a világot?

More details
Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

More details
Krízisben a kakaótermesztés, megállíthatatlanul nő a csokoládé ára

Krízisben a kakaótermesztés, megállíthatatlanul nő a csokoládé ára

More details
Kvíz: Mennyire emlékszel a retró édességekre?

Kvíz: Mennyire emlékszel a retró édességekre?

More details
Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details