2024. április 18., csütörtök - Andrea

Sorban állnak a személyre szabott Nutelláért

2016-09-09 1881

nutella personalNem beszél hét nyelven, nem nagyobb kiszerelés és még jóval drágábban is adják, mint a sarki kisboltban, a hongkongiak azonban hajlandóak akár a több órás utazást és sorban állást is bevállalni, hogy rátegyék a kezüket egy személyes üvegre. Bizony: egy hongkongi plázában a Nutella személyre szabott üvegekbe tölti a mogyorókrémet.

Amiért egyszerűen megbolondulnak a helyiek, még ha 10 dollárba is kerül egy kis üveges (350 grammos) kiszerelés. A Bloomberg cikke szerint a Ferrero naponta ezer üveggel is értékesít naponta a plázában felbukkanó standokon.

Korábban ugyanis a kínaiak Hongkongban bonyolították a luxusvásárlásaik döntő részét, azóta azonban inkább Párizsban és Tokióban szerzik be a Louis Vuitton táskákat és egyéb prémium kategóriás kiegészítőiket. Ez a kiskereskedelem teljesítményén is nyomot hagyott, az elmúlt 16 hónapban folyamatosan csökkent az eladások mértéke Hongkongban, csak az idei első félévben pedig 11 százalékkal kevesebbet vásároltak. Emellett a turisták száma is csökken, ami szintén lefelé húzza az eladási rátát.

Kinder tojás felnőtteknek?

A nagy márkák így kénytelenek valamilyen más módon megragadni a vásárlók figyelmét, mivel a nagy, statikus üzletekbe nem tért már be a kutya sem. Ekkor jöttek a képbe a felbukkanó kis standok, amik meglepetésszerűen tűnnek fel a város különböző plázáiban, ahol személyre szabott vagy limitált kiadású termékekkel csábítják oda az embereket.

Az ötlet úgy tűnik, működik: a Nutella mellett a Nike is sikerrel növelte az eladásait a régióban, a kihelyezett standokat üzemeltető vállalatok mind 40 százalék körüli növekedésről számoltak be. A különleges ajánlatok mellett különböző közösségi programokat is szerveznek, például reggeli jógaórát, játékos vetélkedőket (például kosármeccset) vagy hírességeket hívnak meg, akik a fellépéssel népszerűsítik a terméket.

(Forrás: Privátbankár.hu)

Lamos Edit

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
Berobbant a fagyiszezon

Berobbant a fagyiszezon

More details
Hogyan hódította meg a Nutella a világot?

Hogyan hódította meg a Nutella a világot?

More details
Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

Ingyenes szakértői segítséggel fogynál? Itt az alkalom!

More details
Krízisben a kakaótermesztés, megállíthatatlanul nő a csokoládé ára

Krízisben a kakaótermesztés, megállíthatatlanul nő a csokoládé ára

More details
Kvíz: Mennyire emlékszel a retró édességekre?

Kvíz: Mennyire emlékszel a retró édességekre?

More details
Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

More details