2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Kendermagos csoki a boltban?

2015-04-16 5379

Számos kérdést vet fel az a szójás, kakaós energiaszelet, amelyet egy budapesti CBA-ban találtunk. A termék ugyanis nemcsak a csomagolásával hívja fel magára a figyelmet, hanem valóban kenderszármazékot tartalmaz. A Pénzcentrum utánajárt, hogy lehet ez.

Fontosnak tartják már az elején kiemelni, hogy senki sem fog betépni (higgyétek el, kipróbálták) az egyébként legálisan árusítható szójás szelettől; és bár a CBA-ban találták, minden bizonnyal más kiskereskedőknél, akár nemzetközi láncoknál is megtalálható a termék.

Egy budapesti CBA-ban vették 169 forintért az alábbi galériában látható, "combo cannabis" fantázianevet viselő szójás kakaós energiaszeletet. Ahogy a bolti árcédulán, úgy a blokkon, sőt a csomagolás mintázatán (cannabis levelek) is egyértelmű utalás van arra, hogy a szelet kenderszármazékot tartalmaz. Ezt a csomagoláson feltüntetett összetevők is igazolják, amely szerint a termékben 6% kendermag van.


"Hazánk területén közel 9 ezer éve termesztenek - főként rostjáért, tehát nem táplálkozási céllal - kendert. Jelenleg a termesztését a kábítószer előállítására alkalmas növények termesztésének, forgalmazásának és felhasználásának rendjéről szóló kormányrendelet szabályozza csakúgy, mint az ipari és az étkezési mák termesztését is" - mondta el a Pénzcentrum megkeresésére a NÉBIH Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatósága.

A rendelet többek között rögzíti, hogy szabadföldön, valamint fedett termesztő berendezésben kizárólag alacsony THC (tetrahidro-cannabinol: egyes fajtákra jellemző pszichoaktív hatóanyag) tartalmú kender termeszthető. Alacsony THC tartalmú rost- és magkenderfajtának pedig az minősül, amelynek szabad THC tartalma, a növény meghatározott részeiben és érettségi állapottól függetlenül sem éri el a 0,2 százalékot. Amelyik növénynek 0,2 százalék felett van a THC tartalma, azt viszont tilos termeszteni. A legális és a tiltott növényeket a NÉBIH a Nemzeti Fajtajegyzékben, az Európai Bizottság pedig a Közösségi Fajtajegyzékben rögzíti.

Fontos azt is tudni, hogy ezeknél a növényeknél a THC elsősorban a nőivarú növények virágjában található, illetve a virágot körülvevő leveleken. A kender magjából például étolajat is gyártanak, amely teljesen THC-mentes. Hasonlóképpen a mák magja sem tartalmaz alkaloidokat (például morfint), a mák növény is szabadon, de szigorúan ellenőrzötten termeszthető és a növénynek csak egy része (a gubó) tartalmaz kábító hatású anyagot.

Összefoglalva, a Cannabis megnevezés, illetve a kendermag tartalom önmagában még nem jelenti azt, hogy kábítószer hatású anyagot vagy összetevőt tartalmaz a kender-kivonattal dúsított termék, főként ha THC-mentessége garantált. Tehát a CBA-ban vásárolt termék is maximum erkölcsi aggályokat vethet fel egyesekben.

Az Országos Élelmezés- és Táplálkozástudományi Intézet (OÉTI) egyébként létrehozott egy, az étrend-kiegészítőkben alkalmazásra nem javasolt növényeket tartalmazó listát. A listára valamennyi olyan növény felkerült, amely étrend-kiegészítőben történő alkalmazásának, alkalmazhatóságának kérdése felmerült, de élelmiszerként (tekintettel arra, hogy az étrend-kiegészítő, élelmiszer) történő használata veszélyes lehet. Ebben a listában megtalálhatóak a kender növény egyes részei (hajtás, levél, virág) a kannabionid hatóanyaguk miatt, viszont ezek között a kender magja nem szerepel.


(Forrás: Pénzcentrum.hu)

 

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Gombóc Artúr Budapestje

Gombóc Artúr Budapestje

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

More details