2024. március 28., csütörtök - Gedeon

Idén is gyűjtik a csokikat a nehéz sorsú gyerekeknek

2018-11-19 507

chocolate adniA Bihari Állami Gondozottak Egyesülete, a Debreceni Karitatív Testület és a Debreceni Kőr Dáma Egyesület, valamint Partnereik közös szervezésében 2018. november 5-től újra kezdetét vette a Csokigyűjtő Akció. A szervező szeretnék, ha a programba idén is bekapcsolódna számos köznevelési intézmény, közintézmény, civil szervezet, hatósági szerv, médiapartner és cég.  Eddig mintegy negyven cég és hatvan iskola csatlakozott.

A tavalyi sikeres akció keretében sikerült 1500 nehéz sorsú gyermek ünnepét szebbé, édesebbé tenni – idén is ez a kitűzött cél. Központban a Fórum.

A 2017. évhez hasonlóan ez évben is több gyűjtőpontot építenek ki egy nagy és egységes hálózat formájában. Az akció záró rendezvényét a LOVARDA Hallgatói Kulturális és Konferenciaközpontban (2018. december 18-én 17.00 órától) rendezik meg, ahova közel 1500 nehéz sorsú gyermeket hívnak majd meg.

Az átadó ünnepségen részt vesznek Debrecen város vezetői, cégek, iskolák képviselői. A rendezvényen az édességek átadása mellett a gyermekek találkozhatnak majd újra a Mikulással is, valamint zenés gyermekműsorral és sztárvendégekkel is meglepjük őket. A szervezők kitűzött célja, hogy idén is egy nagy közösségi összefogás keretében varázsoljanak mosolyt a nehéz sorsú gyermekek arcára.

Tovább a teljes cikkhez:Idén is gyűjtik a csokikat a nehéz sorsú gyerekeknek

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Gombóc Artúr Budapestje

Gombóc Artúr Budapestje

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

More details