2024. március 29., péntek - Auguszta

Érkezik a tevetejből készült csoki

2018-08-31 1787

teve2Tavaly novemberben az indiai tejfeldolgozó cég, az Amul mutatta be első, tevetejjel készült termékét. Pakisztánnal határos Gudzsarat állam egyik száraz régiójából származik a tevepásztor nomád rabari törzstől, akik fogyasztják ugyan az állatok tejét, de úgy gondolták, tilos eladniuk.

Amint a Hindustan Times beszámol róla, az Amul meggyőzte őket, hogy adják el a helyi tejpiaci szövetkezetnek a tejet, és az így nyert bevétel révén fenntarthatják hagyományos életmódjukat. A tevetej azonban sósabb, mint a tehéné, ezért ki kellett találni a megfelelő receptet a csokoládé elkészítéséhez.

A lap tudósítása szerint ugyanakkor néhány hónap alatt kialakult a csoki vevőköre Indiában – írja a Syngenta blog.

teve

A tevetej népszerűsítése az ezredfordulón kezdődött. Ilse Kohler Rollefson német antropológus, aki akkor már 20 éve Indiában élt, és radzsasztáni pásztorok számára nonprofit alapot hozott létre, az elsők között próbálta rávenni a pásztorokat a tej értékesítésére. A fejlődés azonban lassú volt.

„Meg kellett küzdeni a hagyományokkal, azzal a babonával, hogy a tevetejet nem szabad eladni” – mondta, hozzátéve, hogy ráadásul a közösségen kívül senki sem értékelte a tevetejet. Az emberek tévesen hitték, hogy kellemetlen az íze és gyorsan megromlik. Azóta viszont már van tevevaj és tevetejjel készült fagylalt is Radzsasztánban.

(Forrás: www.agroinform.hu)

Csokoládé Világ

Kiváncsi, mit írnak a versenytársakról? Elsőként olvasná a szakmájával kapcsolatos információkat? Kulcsemberekre, projektekre, konkurensekre figyelne? Segítünk!

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 


 

Korábbi híreinkből


 

 


 

Tartalom galéria

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

Mégsem olyan édes az élet a csokiiparban

More details
Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

Idén ezek lettek a világ legkreatívabb húsvéti luxuscsokitojásai

More details
33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

33 év után újra magyar kézben az ikonikus magyar csoki

More details
Hétvégi tippek, kulturális programajánló

Hétvégi tippek, kulturális programajánló

More details
5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

5 húsvéti süti, sütés nélkül: előre elkészíthető mennyei finomságok gyorsan

More details
100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

100 húsvéti és családi program, 2024. március 22. – április 1.

More details
Gombóc Artúr Budapestje

Gombóc Artúr Budapestje

More details
Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

Több mint 30 húsvéti program a Balatonnál 2024-ben

More details
Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

Jön a húsvéti roham: utánajártunk, mik lesznek az idei slágertermékek a boltokban

More details