Hirdetés
Fagyigyár lesz a Mikulásgyárból!

A MikulásGyár idén augusztus hónapban mesebeli fagylaltgyárat szeretne létesíteni. A gyárban fagylaltot árulnánk, "varázslatos" körülmények között. Az ideiglenes FagyiGyár bevételeiből támogatnánk azokat a gyermekeket, akik nem tudnak nyaralni nehéz anyagi körülményeik miatt. Kutatások szerint, kétmillió ember nem látta még a Balatont.

Közöttük sok az olyan gyerek, akiknek esélye sincs arra, hogy nyaraljon. A MikulásGyár tavaly decemberben kétszázezer embernek juttatott el adománycsomagot karácsony tájékán. A 2011-es decemberi rendezvény fővédnöke Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke volt.

A MikulásGyár szervezői szeretnék, ha minél több vállalkozó támogatná a fagylaltgyár felállítását Balatonlellén. Azon túl, hogy minél több családot tudjanak a Balatonon nyaraltatni, "cserébe", a FagyiGyárat támogató vállalkozókat családjukkal együtt vendégül látják a balatoni Gyárban és felkerülhetnek arra a "dicsőségtáblára", amely a Balaton partján hirdeti, kik azok, akiknek köszönhetően létrejött a jótékonysági rendezvény. A MikulásGyár honlapján is feltüntetik az adományozókat. (Decemberben napi 15.000 ember kattint rá. Az akció PR kommunikációs értéke 5.000.000 Ft.)

TÁMOGATÓI DÍJAK: Az ún. charity kupon A/25.000 Ft illetve B/40.000 Ft-os névértékben lesz kiállítva. Az „A” kuponnal támogatókat a FagyiGyárban várják, ahol családjukkal részt vehetnek egy jótékonysági charity fogadáson. A "B" kuponnal támogatók decemberben az Ötvenhatosok terén (Felvonulási tér) a MikulásGyár mellett felállított Charity Event Hallban megrendezett I. jótékonysági gálavacsorára kapnak 2 fő belépésére jogosító kupont. A vendégek közt a támogatók mellett a társadalom legszélesebb köréből lesznek meghívottak.

Az adomány felhasználása

A MikulásGyár installációjának hűtésére szeretnénk felhasználni az adományt, mivel az installáció üvegházhatása miatt a beltérben kb. 90 celsiusfok várható. A technikai átalakítás szükséges az önkéntesek és a gyerekek zavartalan ott tartózkodásához.

Amennyiben nem érkezik be az adományokból a technikai átalakításra kalkulált összeg, abban az esetben "idén" nem valósítják meg a FagyiGyárat. A támogatóknak visszaküldik a pénzt, és remélhetőleg a decemberi aktivitást majd nagyvonalúan támogatják.

Az adományokat a Bankszámla számra kérik utalni, feltüntetve, hogy FagyiGYár részére: 11717009-20173768,A-Z PRodukció Kft.(a MikulásGyár üzemeltetője).

A logisztikai kivitelezést és a nyaraltatást hotelek, panziók, üdülők, Balatonlellei önkormányzat, fagyigyártók, támogatásával valósítják meg. Az adományokat előre is köszönik az önkéntesek és Kovács Zsolt projektvezető nevében. Az adományokkal kapcsolatos információkat a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. email címre vagy a 20 339 1846 telefonszámon várják.

(Forrás: Observer.hu)

 

 


 

Hirdetés

A Csokoládé Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje

 

Ajánló:

Kávégép, italautomata kihelyezése, üzemeltetése. Márkafüggetlen kávégépek, kávéautomaták, forró ital automaták
kihelyezését és üzemeltetését vállaljuk kedvező feltételekkel, garanciával: http://www.kvgep.hu