Csokoládé, babák, vidámság E-mail
ImageFinn tudósok szerint a terhesség alatti csokoládéfogyasztás boldog és életképesebb újszülötteket eredményez. A táplálkozástudományi szakértők azonban - csakúgy mint a csokoládégyárak - óvják a kismamákat a túlzott édességfogyasztástól. 

A kutatás során 300  kismamát kérdeztek szülés előtt és után, és azok akik, terhességük alatt rendszeresen fogyasztottakcsokoládét, nagy többségben állították, hogy kisgyermekük kifejezetten vidám beállítottságú. Ennek oka a csokoládéban található, hangulatváltozásért felelős anyag lehet.

A vizsgálat során minden nőtől megkérdezték, hogy mennyire voltak stresszes állapotban, és mennyi csokoládét ettek egy nap. A nőket aztán szülés után hat hónappal arra kérték, becsüljék fel gyermekük viselkedését és kedvét. Azt a következtetést vonták le, hogy azok a nők, akik terhességük alatt rendszeresen fogyasztottak csokoládét, úgy találták, gyermekük sokat nevet és kifejezetten aktív. A csokikedvelő kismamák azt állították, hogy gyermekük kevésbé fél az új szituációktól.

A kutatók valószínűsítik, hogy az eltérések a csokoládéfogyasztás, illetve nem fogyasztás következményei, a csokoládéban található anyagok ugyanis az anya vérkeringésén át könnyen a magzat szervezetébe kerülhetnek. A csokoládégyárak azonban nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a felfedezésnek, szerintük ugyanis a hangulatjavításért felelős anyagok a csokoládéban sokkal kisebb mértékben fordulnak elő, mint például a paradicsomban, vagy a gyümölcsökben.

A táplálkozástudományi szakértők is szkeptikusak, úgy gondolják ugyanis, még ha tartalmaz is a csokoládé hangulatfokozó anyagokat, azok aligha juthatnak át a placentán a magzat szervezetébe. Ettől eltekintve óvják a kismamákat a túlzott csokoládéfogyasztástól, hisz az komoly súlyfelesleghez vezethet.

Az étcsokoládé minimum 35 százalék kakaót tartalmaz, a tejcsokoládéhoz minimum 14 százalékban tejport és minimum 25 százalékban kakaót kevernek össze, a fehét csokoládé alapanyaga nem kakaómassza, hanem kakaóvaj, tej és cukor, a főzőcsokoládéban minimum 30 százalék kakaó és minimum 18 százalék kakaóvaj van, ami miatt könnyen olvad. A kutatók szerint 2010-ben már ehetünk nullakalóriás csokit is, amely ugyanúgy tartalmazni fogja az összes - csaknem négyszáz - biológiailag hasznos anyagot, amelyek stresszoldó hatásúak, javítják az általános egészségi és kedélyállapotot, és használnak az álmatlanságban szenvedőknek.

(Forrás: http://www.nana.hu)
 

Tejcsokoládé

ImageA tejcsokoládé kakaótartalma legalább 25%, tejport minimum 14%-ban tartalmaz, ezen kívül kakaóvajat és cukrot is. A tejcsokoládé születése Henri Nestlének köszönhető, aki rájött, hogyan lehet a tejet sűríteni, így megvalósulhatott a régóta kísérletezett tejcsokoládé.

Étcsokoládé

ImageAz étcsokoládé kakaótartalma legalább 43%-os, de ideálisabb ha 55-75% közötti. A keserűcsokoládék kakaótartalma még magasabb, 85-90%. Minél magasabb a kakaótartalom, annál minőségibb termékről beszélhetünk.



Ajánló


A Csokoládé Világ online magazin kiadója az O|G|H - Open Gates Hungary Kft. ©  O|G|H - a hír szerzõje
Munkatársaink Prowewrdose üzemanyag-adalékot használnak.  A Prowerdose 30-60%-kal csökkentheti a károsanyag-kibocsátást és akár negyedével is csökkentheti a fogyasztást!